Mönich László

Mönich László

Önéletrajz

1953-ban születtem Budapesten. Érettségi után nyomdai fényképész szakmunkás vizsgát tettem. Fotográfusi pályafutásom kezdetén, 1973-ban állítottam ki először képeimből. 1975-ben lettem az egykori Lapkiadó Vállalatnál fotóriporter gyakornok. Pályakezdőként dolgoztam az Új Tükör képes hetilapnál, elvégeztem az újságíró iskolát (ma Bálint György Újságíró Akadémia). 1980-tól 1991-ig, a lap megszűnéséig a Film Színház Muzsika munkatársa voltam. Utána, 2003-ig elsősorban műemlék jellegű épületek helyreállítását fotóztam. Ezek közül a legjelentősebb a Budapesti Szent István-bazilika restaurálásának dokumentálása volt. E munka során nyílt lehetőségem olyan fotók készítésére is melyekből kétszer is (más - más megközelítéssel) válogatva kiállítottam. 2008-ban a Dunaújvárosi Főiskolán, 2012-ben Budapesten, a Magyar Építőművészek Szövetsége, Kós Károly teremében. 2003-óta szabadúszóként választom meg feladataimat.

XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat 2012 - pályaművek

Econtest by Eox