Sajtóközlemény

A Sajtófotó Pályázat 2009 kiírója, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporteri Szakosztálya, és a Sajtófotó Pályázat 2009 Zsűri közös közleménye.

A Sajtófotó Pályázat 2009 zsűrije 2010. január 17-én meghozta döntését és a pályázatra beérkezett 535 szerző 12 493 felvételéből kiválasztotta a díjazásra érdemeseket.

A zsűri, a pályázatban meghirdetett kategóriák közül nem osztott ki díjat az Emberábrázolás-portré (sorozat) kategóriában és a Művészet (sorozat) kategória III. díját sem ítélte oda. Ugyanakkor a Természet és tudomány (egyedi) kategóriában 2 db I. díjat, az Emberábrázolás-portré (egyedi) kategóriában 2 db II. díjat, a Hír-eseményfotó, és a Képriport kategóriában 2-2 db III. díjat ítélt oda.

A Sajtófotó Pályázat 2009 a korábbi évek hagyományait követve nyílt pályázat volt, amelyre - a pályázati kiírásban pontosan rögzítve - a 2009. január 1. és 2009. december 31. között készült képeket lehetett beküldeni. Egyedül a Társadalomábrázolás - dokumentarista fotográfia (sorozat) kategóriában lehetett olyan anyaggal pályázni, amely több éven át készült.

A díjak odaítélése után - az egyébként más tárgyat is érintő - észrevételezés alapján derült ki, hogy a díjazott szerzők közül többen hibát követtek el, mert olyan képeket is beillesztettek a sorozatukba, amelyek 2009. január 1.-e előtt készültek.

Amikor a hibák, tévedések bebizonyosodtak és a kiíró, valamint a zsűri tájékoztatta erről az érintetteket, a szerzők levélben tudatták, hogy a sorozatukból visszavonják a pályázati kiírásnak nem megfelelő képeket. (A leveleket a közleményhez csatoljuk.)

A jelzett képek visszavonása után a pályázat kiírója és a zsűri közösen úgy ítélte meg, hogy ezeknek a képeknek a hiánya a sorozatok minőségét érdemben nem befolyásolja, ezért fenntartja a zsűri korábbi döntéseit.

2010. február 15.

Bánkuti András Horváth Péter
elnök elnök
MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztály Sajtófotó Pályázat 2009

Melléklet

Tisztelt MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya, tisztelt Zsűri!

Észrevételük után, újraolvasva a pályázati kiírást, rá kellett jönnöm, hogy egy részlet - miszerint a "Természet és Tudomány (Sorozat)" kategóriában minden egyes képnek a tárgyévben kell készülnie - elkerülte a figyelmemet. A sorozat összeállításakor arra törekedtem, hogy a lehető legváltozatosabb, legtöbb információt nyújtó anyagot állítsak össze. Eközben sajnos adminisztratív szempontból kifogásolható képek is bekerültek a sorozatba. Ezúton közlöm Önökkel, hogy a "Jégmadarak" című, 10 képből álló sorozatomból 4db felvétel (sorrendben a 6., 8., 9., 10.) nem a tárgyévben, 2009-ben, hanem 2008-ban készült. A fent említett, 2008-ban készült felvételeket ezennel visszavonom a pályázati anyagomból.

Pécs, 2010. február 11.
Dr. Szentpéteri L. József

***

Tisztelt MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya, tisztelt Zsűri!

A Sajtófotó 2009 pályázat Művészet sorozat kategóriájába „125 éves az Operaház!' címmel nevezett összeállításba két korábbi felvételem is bekerült tévedésből. Ezen okból a sorozat 2. és 8. tagját visszavonom, publikálásuktól kérem tekintsenek el.
Kérem megértésüket és elnézésüket az esetleges bonyodalmakért.

2010. február 10.
Tisztelettel,
Reviczky Zsolt
Népszabadság

***

Tisztelt MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya, tisztelt Zsűri!

A Képriport kategóriában beadott D-nap című anyagomban a kategóriának nem megfelelő képet küldtem be, mivel az MG 9245 számú képet 2008-ban készítettem. Több éve követem figyelemmel és fényképezem ezeket az embereket és az anyag válogatásánál nem tűnt fel ez a tény, illetve a témát tekintve nehezen döntöttem el, hogy a Társadalomábrázolás sorozatba nevezzek-e vele, ahol ez ne számít hibának.
Végül az én figyelmetlenségem köszönhetően az anyagból nem töröltem azt az egy képet.
Elnézésüket kérem, és a nevezett kép eltávolítását a sorozatból.

2010. február 10.
Köszönettel:
Sopronyi Gyula
szabadfoglalkozású

***

Tisztelt MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya, tisztelt Zsűri!

A Sajtófotó Pályázat 2009 Művészet (sorozat) kategóriában beadott képsorozatomat, amelyből a zsűri egy képet átemelt a Művészet (egyedi) kategóriába és III. díjjal jutalmazott, 2009. november 27. - 28.-án készítettem Frenák Pál Seven című darabjának főpróbáján és a premieren.
A file infóban szereplő kamera adatokból eredő félreértés abból adódott, hogy a képeket kölcsöngéppel készítettem, amelyben elfelejtették aktualizálni a dátumot. A gép gyártásának ideje maradt benne a memóriában.
A kellemetlenségekért elnézést kérek.

2010. február 10.
Üdvözlettel:
Glázer Attila
szabadfoglalkozású

Econtest by Eox