A divat világa a fotográfiában - tegnap és ma

A DIVAT VILÁG A FOTOGRÁFIÁBAN - TEGNAP ÉS MA
Amióta ember él a földön, azóta van divat is. Már az Altamirai barlangrajzokon is felfedezhető, majd a különböző korokban más és más stílusok jelennek meg.
A gótika sudársága, a reneszánsz gazdagsága, a barokk pompája mind megtalálható az ábrázolásokon.
A fényképezés felfedezése óta mindez a fotókon is tetten érhető: az ember, a divat, a fotográfiai stílusok és a környezet változásai.
A fotográfia és a sajtó fejlődésével a múlt század húszas éveiben megjelennek az első divatlapok, és lassan kialakul egy új iparág.
Feltűnnek az első divatdiktátorok, Párizsban, Berlinben, és a tengeren túl. Az iparág fejlődik, nemzetközivé válik, és egyre nagyobb teret kínál divattervezőknek, fotográfusoknak.
Megjelennek az első női lapok, a magazinok, és diktálják a divatot. Számos lap máig él, és uralja a piacot.
Fogalommá válik, az ELLE, a VOUGE, a HARPER’S BAZAAR.
A tárlaton a múlt század elejétől mutatjuk be azoknak a jeles magyar fotográfusoknak a képeit, akiknek munkássága kiterjed a divatfotózásra is. Ők a fotográfia más területén is számtalan kiváló művet alkottak.
Ezt a sort folytatják, azok a mai divatfotográfusok, akik itthon és szerte a nagyvilágban dolgoznak, és sikerrel folytatják elődeik hagyatékát.
A képek sokat mesélnek, a divatról, a korokról, a sztárokról. Érdemes figyelemmel olvasni őket, hogy képbe kerülhessünk.
Olyan mesterek képei kerülnek bemutatásra, mint példáulAngelo, Escher Károly, Gink Károly, Halmi Béla, Inkey Tibor, Kallós Oszkár, Kálmán Béla, Kublin János, Kublin Tamás, Lajos György, Munkácsy Márton, Pécsi József, Robert Capa, Rónai Dénes, Rozgonyi Dezső, Samai Antónia, Seidner Zoltán, Sziklai Dezső, Vajda M. Pál, Várkonyi László. Érdekességnek ígérkeznek Ács Irén, Bara István, Baricz Katalin, Farkas Tamás, Fenyő János, Friedmann Endre, Molnár Edit fotói és annak a fiatal fényképész generációnak - Aknay Csaba, Dobos Tamás, Hajdu András, Hapák Péter, Krasznai Zoltán, Lábady István, Nánási Pál, Sárosi Zoltán, Tombor Zoltán - az alkotásai, akik ma ugyanúgy a divatfotózás élvonalában állnak itthon és nagyvilágban, mint neves elődeik.
A tárlatot viselettörténeti bemutató színesíti a Magyar Nemzeti Múzeum anyagából, amely három kiváló magyar divattervező - S. Hegyi Lucia, Náray Tamás, Zoób Kati - egy-egy ruhájával válik teljessé.

CÍMSZAVAKBAN - A DIVATFOTÓ KIÁLLÍTÁS SZERZŐIRŐL

ANGELO MESTER (Budapest, 1894-1974)

Fotóművész
Funk Pinkász, a névmagyarosítás után Funk Pál, majd felvett művésznevén Angelo Funk Pál, szakmai pályafutását 1910-ben kezdte Münchenben, mint festőnövendék. Három esztendeig Carl Bauer német portréfestő műtermében sikerült szinte mindent megtanulnia, amit az emberábrázolásról tudni kell.
Fényképészeti ismereteit a kor legismertebb német, francia és angol fotográfusaitól sajátította el, majd hazatérve Székely Aladár, az akkor már ismert realista portréfényképész műtermében gazdagította tovább.
Rendkívül jó üzleti érzékkel hamar rátalált azokra a megrendelőkre, akik révén egzisztenciáját néhány év alatt megalapozhatta. Figyelmét a színésznőkre és a divat világára összpontosította. Felvételei és rajzai 1917-1918-tól rendszeresen megjelentek a Színházi Élet, a Színház és Divat, valamint más elegáns lapokban.
1919-ben műtermet nyitott Budapesten.
1920-tól négy évtizeden át a legismertebb fényképész a fővárosban, nevét azonban nemcsak itthon hirdette cégtábla, hanem Franciaországban is, ahol több városban tartott fenn időszakosan működő műtermeket. Cannes, Nizza, Párizs közönsége ugyanúgy kamerája elé állhatott majd két évtizeden át, mint a budapesti polgárság.
1924-ben a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége neki adományozta a magyar művészi fényképezésben szerzett érdemek elismerésére alapított aranyérmet.
1934-ben a Magyar Fotográfia című szaklap szerkesztője lett.
1945-ben 30 kiváló fotópedagógus és művész vezetésével Fotóakadémiát indít kezdőknek és haladóknak. 1964-ig a Budapesti Fényképész Szövetkezet tagja.
[Forrás: Győri Lajos, Múzsák Múzeumi Magazin 1991/3]

ÁCS IRÉN (1924)

Fotóművész, fotóriporter.
Szécsényben volt fényképésztanuló, majd Budapesten Székely Aladár műtermében segéd. 1956-ban kezdte fotóriporteri pályáját a Néphadsereg című lapnál.
1959-89: az Ország-Világ fotóriportere. Elsősorban zsánerképeivel, néprajzi fotóival, portréival lett ismert, de majd négy évtizedet átfogó fotóriporteri munkássága is jelentős fotókat eredményezett. A Palócföld legkövetkezetesebb megörökítője.

Díjai, elismerései: Munka Érdemrend ezüst fokozata (1973), A Szocialista Újságírásért (1988), Izvesztyija nemzetközi pályázat I. díj, World Press-emlékplakett, Aranytoll.
[Forrás: Artportal]

BARA ISTVÁN (1942)

Fotóművész, fotóriporter, újságíró, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.

1960-63: MTI fotóriporter-gyakornok, 1963-70: az MTI fotóriportere,
1977-79: a propaganda-főosztály vezetője, 1979-80: az illusztrációs rovat vezetője.
1980-90: az MTI Fotó igazgatója. 1990-91: a Bonnier Business Press Kiadó igazgatója, az Üzlet c. gazdasági napilap megalapítója. 1991-től a NÚSZ fotószekciójának elnöke.
1991-93: az Anna Magazin, majd a Szabad Föld lapigazgatója.
1993-95: a Juventus Rádió főigazgatója. 1994: a Metropol TV főigazgatója.
1995: az Új Magyarország lapigazgatója. 1996-tól a Fotolux Extra ügyvezető igazgatója.

Kétszer volt tagja a World Press Photo, kétszer az Interpress Fotó zsűrijének.

Díjai: Év fotóriportere (1976), A Haza Szolgálatáért (1984), Munka Érdemrend arany fokozata (1986). Kiállításokon mintegy száz díjat nyert: Bifota aranyérem; Pravda Világfotó Pályázat II. díj.
[Forrás: Artportal]

BARICZ KATALIN (1948)

Fotóművész

Gyerekkorától fotografál. Képesítése: fényképész szakmunkás. 1967-74: Magyar Filmlaboratórium Vállalat laboránsa. 1974 óta kiállító művész, 1981 óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. 1976-82: a FŐFOTÓ műszaki előadója, munkaköréhez tartozik az amatőrök oktatása is. 1982 óta szabadfoglalkozású fotográfus.
A fotográfia számos műfajában tevékenykedik professzionális módon. Divatfotói éppoly egyéni megoldásúak, mint emberábrázoló kreatív fotográfiái vagy szociofotói. Képei konvenciómentesek, felszabadultak, nem nélkülözik a humort.

Díjai:Székely Aladár-díj (1983), SZOT-ösztöndíj (1987-88), Balogh Rudolf-díj (1998), André Kertész-ösztöndíj, Párizs, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2007).
[Forrás: Artportal]

ESCHER KÁROLY (Szekszárd, 1890-Budapest, 1966)

Fotóművész, operatőr, szakíró
Escher Károly iparoscsaládból származik, pályafutását géplakatosinasként kezdte.
1908-tól a Ganz gépgyár műszaki rajzolója, itt figyel fel rá Belházy Imre neves amatőr fotográfus, és segíti a fotós pályakezdését. 1919-ben a Vörös Film Riport (a Tanácsköztársaság forradalmi filmhíradója) operatőre. 1920-1927 között a Star Stúdió operatőre (filmjei: A dada; A szerelem mindent legyőz; Gróf Mefisztó; Mackó úr kalandjai; Ben Columbus; Link és Fink). 1927: Balogh Rudolf és Mihályfi Ernő javaslatára az Est Lapok fotóriportere (képei főként a Pesti Napló Képes Mellékletében jelentek meg).
A Híd,a Film, Színház, Irodalom,1945 után a Képes Világ, Kis Újság, Képes Figyelő, Hungarian Foreign Trade, Ungarischer Aussenhandel munkatársa volt.
Escher Károly ott volt a gépével mindenütt, ahol megörökítésre méltó esemény történt. A korszak olyan neves alakjai őrződtek meg a képein, mint Derkovits Gyula, Walter Gropius, Móricz Zsigmond, Pablo Casals, Thomas Mann és József Attila, Kodály Zoltán, Rippl-Rónai József, Karinthy Frigyes, Pór Bertalan és Fjodor Saljapin, Beniamino Gigli, Bartók Béla, a windsori herceg, Ferenczy Noémi, Tersánszky Józsi Jenő.
Az elsők között alkalmazta a bemozdulásos életlenséget, vitákat provokálva vele a tűéles, ámde statikus riportképekhez szokott szerkesztőkkel. Szakmai tekintélyét mutatja, hogy őt bízták meg a nemzeti ereklyének számító Petőfi-dagerrotípia restaurálásával (1955), amit a kor műszaki színvonalának megfelelően el is végzett.

Díjai: AFIAP (1960), EFIAP (1963), Érdemes művész (1965).
[Forrás: Artportal]

FARKAS TAMÁS (1925)

Fotográfus
A fotográfia és a portrékészítés alapjait Heidelberg Klára fővárosi fényképész műtermében tanulta meg. Miközben a műteremben inaskodott, a fotóriport világában Vadas Ernő, Gink Károly és Járai Rudolf segítette eligazodni. A háború után, mint minden műtermet, úgy Heidelbergét is államosították, így Farkas Tamás a Fotó Kisipari Szövetkezet riportere lett. Később a szövetkezetet is „államosították”, és beolvasztották a Magyar Fotó Állami Vállalatba, ami később az MTI Fotó lett. Így Farkas Tamás anélkül, hogy állást változtatott volna, a nemzeti hírügynökség munkatársává vált. Itt már elkötelezte magát a színházi fotográfiával, tanítómesterének Várkonyi Lászlót tartja.
Egy 56-os rövid külföldi „kaland” után hazajött, az MTI-be nem mehetett vissza, a Főfotó riportere lett, ahol divat- és színházi képeket készített. A 60-as évek elején átigazolt a Tükör című kulturális hetilaphoz, a későbbi Új Tükörhöz, ahonnan 1986-ban kilépett. Ezután a Pesti Műsorhoz került, és innen ment nyugdíjba 1990-ben.
[Forrás: Artportal]

FENYŐ JÁNOS (Budapest, 1954-1998)

Fotóriporter
Édesapja, Fenyő Imre - a Magyar Fotóművészek Szövetségének ügyvezető titkára - jóvoltából gyermekkora óta kapcsolatban állt a fényképezéssel. 1974-ben tett fotós szakmunkásvizsgát. 1976-77 között a MÚOSZ Újságíró Iskola növendéke volt. (1976-ban a MÚOSZ Az év legjobb képe c. pályázatán I. díjat kapott A martinászok egy napja c. képsorozatával). 1977-78-ig a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának tagja. 1977-ben az Ország-Világ fotóriportere, majd a Gabi-mami,a Szabadidő Magazin,az Ez a Divat fényképésze.
Pályafutása során számos munkakört töltött be, megfordult az MTI Fotó Archív rovatánál mint világosító, később a Képes Sport, majd az Új Tükör fotóriportere lett. Külföldön is dolgozott, főként a Luiban jelentek meg képei. Fabulon-plakátja a korszak egyik meghatározó alkotása műfajában.
Az 1980-as évektől egyre kevesebbet fényképezett. Megalapította a VICO céget,amely Magyarország egyik legnagyobb sajtóbirodalmává vált. A fotózás továbbra is a szenvedélye maradt, saját folyóiratainak címlapjait mindvégig ő készítette ( Nők Lapja, Bravo stb.).
Merénylet áldozata lett, egy géppisztolyos bérgyilkos ölte meg az utcán, autójában.
[Forrás: Kincses Károly, Artportal]

FRIEDMANN ENDRE (1934)

Fotóriporter
1954-ben belépett a Magyar Fotó Állami Vállalathoz, előbb itt, majd később utódjánál, a Magyar Távirati Irodánál fotóriporter. Mind a mai napig. A hírügynökségi munka megszállottja - a pillanatból él.
1973-ban négy hónapot töltött Vietnamban. Végigkísérte fényképezőgépével az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan bajkonuri felkészülését.
Több mint öt évtizedes munkásságát számtalan díjjal ismerték el. Ezek közül a Kölni Fotóbiennálé nagydíját és World Press Photo aranyérmét tartja a legkedvesebbnek.
2006-ban jelent meg A pillanatból élek - Fényképek Friedmann Endre életművéből 1954-1979 című albuma. Munkásságát 2006-ban Táncsics-díjjal ismerték el.
[Forrás: Artportal]

GINK KÁROLY (Iván, 1922-Budapest, 2002)

Fotóművész

Gink Károly kísérletező művész, különösen a három Bartók-műre készített fotósorozataival alkotott maradandót, amelyeket több mint kétszáz helyen állítottak ki szerte a világban. Sok fiatal fotós nevezhette közvetve vagy direkt módon a Mesterének. Életét és művészetét a szakadatlan mozgás, indulat, fékezhetetlen nyugtalanság jellemezte.
1940-ben érettségizett a Széchenyi Felsőkereskedelmi Iskolában, majd két éven át könyvelőként, tisztviselőként dolgozott. 1942-ben lett fényképészinas, segéd Várkonyi László stúdiójában. A háború alatt munkaszolgálatot teljesített.
1945-ben az Orient Képszolgálat (a Magyar Szociáldemokrata Párt sajtóügynöksége) munkatársa; a Dolgozók Világlapja fotóriportere; a Külügyminisztérium fotóosztályának munkatársa. 1950-1951 között a Magyar Fotó munkatársa.
1955-től szabadfoglalkozású fotográfus. Ekkor készítette első fotós könyvét is, amelyet aztán több mint ötven másik követett.
1956-ban alapító tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. 1990-től a Magyar Fotóriporterek Kamarája elnöke; tiszteletbeli tagja a Német Szövetségi Köztársaság és a Dán Fotóművészek Szövetségének.

Díjai:EFIAP (1957, 1972), Balázs Béla-díj (1970), Érdemes művész (1974), Pécsi József-díj (1982), Kiváló művész (1989), a Magyar Művészetért Alapítvány díja (1989), Magyar Fotóművészek Szövetségének Életmű-díja (1998).
[Forrás: Artportal]

HALMI BÉLA (1892-1962)

Fotóművész

Műterme a Kálvin téren volt. Az államosítás után a Budapesti Fényképész Szövetkezetben dolgozott. 1956-ban távozott az országból, az USA-ban telepedett le.

INKEY TIBOR (Budapest, 1908-1998)

Fényképész, fotóművész, standfotós
Inkey Tibor élete és munkássága átíveli csaknem az egész a huszadik századot, képei a magyar fotótörténet igen fontos korszakát reprezentálják. Hivatásos műtermi fényképészként készített mesteri portrésorozatai tanúskodnak erről. Dolgozott fotóriporterként, képei a 30-as, 40-es évek fontos történelmi dokumentumai. Filmgyári standfotókon és sztárportrékon örökítette meg a kor kiemelkedő színészeit, rendezőit.
1922-ben Tóth Károlynál indult fényképészinasként, majd 1925-ben Nagykőrösön volt segéd Szmrecsányi Miklósnál. 1930-ban önálló fényképész Sümegen, 1933-ban Budapesten megnyitotta az Inkey Press Photo Service -t. 1938-ban a Magyar Film Iroda filmgyári standfotósa. 1942-ben a haditudósító század katonája. 1946-51 között a Boráros téren tartott fenn műtermet, amit 1951-ben államosítottak.
1955-től nyugdíjazásáig a Mafilm standfotósaként dolgozott. 1957-től a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. 1989-ben a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével tüntették ki.
[Forrás: Artportal]

KALLÓS OSZKÁR (New York, 1874-Budapest, 1955)

Fényképész, fotóriporter
1890-ben Kozmata Ferenc, Strelisky, majd Koller Károly műtermében dolgozott. Mint riporter-fényképész részt vett az 1893. évi kőszegi hadgyakorlaton. 1923-tól József főherceg császári és királyi udvari fényképésze lett.
Első műtermét 1900-ban a Király utcában nyitotta meg, majd később a Mária Terézia téren, végül a Mester utcában. Képei az Új Idők,a Vasárnapi Újság és a Pesti Napló hasábjain jelentek meg. 1932-ben 40 éves működéséért a Kereskedelmi Minisztérium bronzéremmel tüntette ki.
Kallós Oszkár rengeteg fotótörténeti érdekességű felvételt gyűjtött össze egy fotómúzeum létrehozásának céljából. Gyűjtéséből, valamint saját hátrahagyott felvételeiből történelmi értékű anyag került a Magyar Nemzeti Múzeum, a Munkásmozgalmi Múzeum és a Magyar Fotóművészek Szövetsége Fotótörténeti Gyűjteményébe.
[Forrás: Artportal]

KÁLMÁN BÉLA (Budapest, 1921-)

Fényképész, fotóművész
A színes táj-, műemlék- és zsánerfotók mellett közelképeket készít növényekről, zoommal, szűrőkkel manipulál, az utóbbi időben számítógéppel módosított felvételekkel kísérletezik. Legutóbbi képein sokszor egészen az absztrakcióig eljutó formajátékok jelennek meg. Témáit látványértékük szerint választja inkább, mintsem szociográfiai vagy egyéb szempontból. Képei igazi közönségfotók.
1939-ben érettségizett a Berzsenyi-gimnáziumban, majd Borsody Géza fényképészmesterhez állt segédnek. 1941-ben a Várkonyi Stúdióban asszisztens, színházi és táncfotós. 1945-től önálló műteremben dolgozott az Anker-palotában, ahol portrékat, sztárfotókat, tánc- és színházi felvételeket készített. 1952-től, az államosítás után a Fényképész Szövetkezetnél dolgozott. 1955-től a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.
1956-ban Amerikába költözött: Chicagóba, New Yorkba, majd 1959-ben Bostonba. 1966-ban megvásárolta azt a műtermet, ahol addig dolgozott, főként alkalmazott és reklámfotókat készített. 1980-ban saját galériát nyitott a műtermében. 1983-ban eladta a műtermet, azóta könyvein, kiállításain dolgozik.

Díjai: Székely Aladár-díj (1948), AFIAP (1956), EFIAP (1978), MFIAP (1984), Életműdíj (1999).
[Forrás: Artportal]

KUBLIN JÁNOS (Zalaszentgrót, 1921-Hajdúszoboszló, 2001)

RÉV ERZSÉBET (Budapest, 1922-Hajdúszoboszló, 1994)

Fotóművészek
Kublin János gazdasági szakember volt. 1946-ban a Magyar Színházban, majd a Városi Színházban, 1948-tól a Fővárosi Népművelési Központban, 1951-től az Állami Faluszínházban, 1953-tól a Népművelési Minisztériumban dolgozott gazdasági igazgatóként.
Felesége, Rév Erzsébet 1945 előtt sztepptáncosként lépett fel, az ötvenes években pedig prózai színésznő volt a Déryné Színházban és a József Attila Színházban. (A házastársak a korábban Állami Faluszínházként működő Dérynében ismerkedtek meg egymással.)
Gobbi Hilda kezdeményezésére - egy bécsi hajókirándulás ürügyén - 1956 nyarán nyílt lehetőségük arra, hogy Nyugatra utazzanak. Kublin János és Rév Erzsébet nem vette komolyan a retúrjegyet, először a Császárvárosban, majd Svájcban próbáltak új életet kezdeni. Először egy kis dohányboltban, később pedig egy fotóüzletben dolgoztak.
A Kublin házaspár lassan megismerkedett a fényképészszakma rejtelmeivel, és Kemény Zoltánnak,az Annabelle című lap szerkesztőjének a segítségével néhány fotót meg is tudott jelentetni. Hét évig tartott az út a csúcsig: 1963-tól már az ő képeiket is közölte a Harper’s Bazaar.
A női lélekhez és a gyakorlati praktikákhoz - modellkiválasztás, ruhaelrendezés, kiegészítők, smink - még a színházi világban szerzett tapasztalatok révén is értő feleség igazi szerzőtársnak bizonyult, jó néhány anyag az ő nevén is megjelent. Kublin Tamás halála után János és felesége vette át helyét a Harper’s Bazaarnál, amelynek európai mutációi többször az általuk fényképezett címlapfotókkal jelentek meg.
Visszavonulásukat követően Kublin János és neje visszaköltözött Magyarországra, majd felesége halála után újra megházasodott. Az 1980-as évek közepén szeretett volna egy kiállítást rendezni reklám- és divatfotóiból, de sajnos, ez haláláig nem valósult meg.
[Forrás: Fejér Zoltán]

KUBLIN TAMÁS (Zalaszentgrót, 1923-Zürich, 1965)

Fotóművész
Fiatalon komoly eredményeket ért el a negyvenes években igen magas színvonalat megvalósító hazai művészi fényképezésben. A fotókiállításokon a Debreceni Fotóklub tagjaként szerepelt képeivel, amelyek a fényképészeti szaksajtóban és más, igényes kiadványokban, többek között a Hungária Magazin hasábjain is megjelentek. Reklám-csendéleteiből, montázsaiból dupla oldalas összeállítást közölt a Fotóélet című folyóirat.
Kublin Tamás az 1945 utáni hazai lehetőségeket kevésnek érezte, ezért az évtized végén külföldre távozott. Párizsban és Zürichben próbált meg érvényesülni, különböző illusztrált folyóiratoknak dolgozott. Tevékenységének csúcspontjára a Harper’s Bazaarnál jutott, amely 1951-től kezdve több mint egy évtizeden keresztül közölte a munkáit. Párizsban, illetve Zürichben 1963-tól saját fotó- és reklámfilmkészítő műtermet tartott fenn. Feszített munkatempójú életének szívinfarktus vetett véget negyvenkét éves korában.
[Forrás: Fejér Zoltán]

LAJOS GYÖRGY (Budapest, 1934-Balatongyörök, 2007)

Fotóművész
Gyermekkorát Dunakeszin töltötte. Szakmai indítását Seidner Zoltántól, kiváló fényképész nagybátyjától kapta. 1953-ban végzett a Képző- és Iparművészeti Gimnázium fotó szakán.
1953-tól a Magyar Fotó Állami Vállalatnál, majd jogutódjánál, az MTI Fotó szerkesztőségében dolgozott, annak gazdasági rovatában, később az MTI Külföldi Képszolgálat szerkesztőségében.
1990-ben ment nyugdíjba, majd Balatongyörökön vett házat.
[Forrás: Artportal]

MOLNÁR EDIT (1933)

Fotóművész
1950-55: a Magyar Fotó Állami Vállalat, 1955-56: a Képes Sport fotóriportere, 1957-93: az MTI belpolitikai rovatának munkatársa, főmunkatársa.
1957-ben ismerte meg Kondor Bélát, akiről első kiállítási fotóját készítette. Rajta keresztül került kapcsolatba a Quinttel, a 60-as évek szellemi életének fiatal alkotóival - irodalmárokkal, zenészekkel, képzőművészekkel, építészekkel -, akik a Nárcisz presszóban gyűltek össze. A velük való találkozások meghatározták további szakmai fejlődését. Ők biztatták a nagy Nyugat-nemzedék akkor még élő tagjainak megörökítésére is.
Az ismert emberek ismert fotósa. Mindenki, de főleg a magyar fotográfusszakma sajnálhatja, hogy küzdelmét egy nemzeti fényképpanteon létrehozásáért nem kísérte szerencse.
2002-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Díjai: Balázs Béla-díj (1976), EFIAP (1976), Érdemes művész (1985), Aranytoll (1992), Magyar Művészetért Díj (1992).
[Forrás: Artportal]

MUNKÁCSI MÁRTON (Kolozsvár, 1896-New York, 1963)

Fotográfus, akit a világ legnagyobb fotóművészei szellemi elődjüknek tekintenek

Kezdetben szobafestőnek tanult, de tizenhét évesen már versei jelentek meg. 1913 és 1917 között különféle sporteseményekről tudósította az Est és más lapokat, amelyek illusztrálásához fényképezőgépet ragadott a kezébe.
Külső munkatársként első állandó munkahelye a Színházi Élet című szakmai hetilap volt, ahol Angelo, Gyenes János (Yuan Gyenes), Willinger László mellett tanulta a szakmát, és közel tíz éven keresztül dolgozott újságíróként, szerkesztőként, fotóriporterként. Dolgozott Az Estnek, a Pesti Naplónak, a Délibábnak, a Tolnai Világlapjának, a Ma Estének és más képes újságoknak.
1927-ben a berlini Ullstein kiadóhoz szerződött, amely akkor Európa egyik legnagyobb könyv-, képesfolyóirat- és napilapkiadója volt. Fotói olyan kiadványokban jelentek meg, mint például a Koralle, a Die Woche, a Die Dame című női magazin, vagy a Berliner Illustrierte Zeitung.
1934-től az USA-ban élt, és ott is nagy hírnévre tett szert, amelyet elsősorban divatfotói alapoztak meg. A modelleket - talán elsőként - vitte ki a műteremből, és fényképezte őket természetes környezetben, tágas limuzinok, égbenyúló toronyházak közegében. A jól fizető Harper’s Bazaar szerződését még jobban jövedelmező reklámmegbízatások követték.
Az 1940-es években érte el pályája csúcsát, amikor a Ladie’s Home Journaltól havi 4000 dolláros szerződést kapott, hogy családokat fényképezzen a „Hogyan él Amerika?” című sorozat számára. Az egyszerű emberektől, valamint a nyomorgó néger családoktól, az elnöki hivatal várományos famíliájáig terjedő cikksorozat Munkácsi felfogásához közel álló fotópublicisztikai széria volt. Marlene Dietrich, Katherine Hepburn, Louis Armstrong, Fred Astaire és sok más akkori sztár állt kamerája előtt, megteremtve az ún. sztárportré műfaját.
1943-ban egy komoly szívroham után abba kellett hagynia a munkát, és a Fools Apprentica című önéletrajzi regényén dolgozott. Később filmezéssel is megpróbálkozott, és különböző, nem túl sikeres üzleti vállalkozásokba kezdett.
Az East River kis szigetén, egy labdarúgópályán - épp egy a New York-i magyarok és a New York-i ukrán csapat mérkőzése közben - újabb szívrohamot kapott. Kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni.
A Magyar Fotóriporterek Társasága 1995-ben Munkácsi Márton-díjat alapított, amelyet évente a sajtófotó-pályázaton ítél oda a zsűri.
[Forrás: Wikipédia, Artportal]

PÉCSI JÓZSEF (Budapest, 1889-1956)

Fotóművész, aranykoszorús fényképészmester, szakíró és szaktanár, műgyűjtő
Jómódú fővárosi polgárcsalád fiaként született. 1903-ban, amatőrként kezdte fotós pályafutását, de emellett portrékat festett, rajzolt, zongorázott és fagottozott. 1906-ban kereskedelmi érettségit tett, majd 1909-1911 között a müncheni fényképészeti akadémián tanult, ahol kitüntetéssel végzett, és megkapta az akkor legrangosabb német szakfényképészeti kitüntetést, a Dührkoop-érmet. Ekkortól kezdve képeit sokfelé láthatták a világban, s folyamatosan érkeztek címére a rangosabbnál rangosabb elismerések, díjak. 1911-ben Rómából is, Moszkvából is aranyérem. Egy évvel később a Nemzetközi Professzionista Fényképészek Szövetsége V. Párizsi Kongresszusának elismerő diplomája. Újabb egy év, és Londonban a Salon of Photography tiszteletbeli tagjává választják. Számtalan további város tünteti ki képeiért, Göteborg 1929-ben, Bécs 1929-ben és 1934-ben, Amszterdam 1932-ben, az Iparművészeti Világkiállítást rendező Milánó 1934-ben.
Az 1920-30-as években már híres portréfotós, és meghatározó személyisége a közéletnek. Pécsi József munkássága idején bontakozott ki a reklámfényképezés, jelent meg a fotó a reklámban. A témában könyvet is írt, amely 1930-ban Photo und Publizität címmel jelent meg. Nem túlzás azt állítani, hogy Pécsi egyike azoknak, akik művészi rangra emelték a reklámfényképezést, aki képeivel máig ható iskolát teremtett.
Olyan hírességek portréit készítette el, mint Bartók Béla, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Egry József, Pablo Casals, Anna Pavlova, Nyizsinszkij. A 60 éves Rákosi Mátyás fotózására is őt kérték fel. A Deutsche Kunst és az angol Studio folyamatosan közölte munkáit.
A második világháború alatt bujkálnia kellett, 1945 után nem találta helyét az új rendszerben, elszegényedett, és az 1950-es években igazolványképeket készített a belügyminisztériumi dolgozóknak.
Halálával egy korszak zárult le a magyar fotográfia történetében.
[Forrás: Kincses Károly: Fotográfusok - made in Hungary]

ROBERT CAPA (Budapest, 1913-Thai-Binh [Vietnam] 1954)

(Friedmann Endre Ernő)

Fotóriporter, a 20. század egyik legjelentősebb fotósa, elsősorban dokumentaristaként, haditudósítóként tartják számon.
1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe költözött, ahol a Német Politikai Főiskolán (Deutsche Hochschule für Politik) újságírást tanult. Egy évvel később már fényképezett. A Dephot fotóügynökség (Deutscher Photodienst) fotólaboránsa. Rövid időre visszatért Budapestre, de a növekvő antiszemitizmus miatt ősszel Párizsba emigrált.
1932-ben a koppenhágai szocialista kongresszuson Trockijt fényképezte, ezzel vált ismertté, a Weltspiegel egész oldalon közölte képeit. 1934-ben jelent meg első képriportja a Vuban, ekkoriban változtatta nevét Robert Capára.
1936-1937 között a Regards baloldali francia hetilap megbízólevelével, Gerda Taróval együtt fényképezett a spanyol polgárháborúban. Itt készítette első klasszikus képét, A milicista halálá t. Londonban, Párizsban dolgozott, majd visszament Spanyolországba, lefényképezte Barcelona elestét.
Ezután Amerikába költözött, haditudósító lett. Angliában, Észak-Afrikában, Szicíliában, Olaszországban fényképezett, a D-napon az első amerikai csapatokkal szállt partra. Tudósított a németek utolsó belgiumi offenzívájáról, fényképezte Lipcse elestét.
1945-1946-ban Ingrid Bergman kedvéért Hollywoodban segédoperatőr, filmrendező lett. 1947-ben a Szovjetunióba utazott John Steinbeckkel; járt Törökországban, tudósított Izrael Állam megszületéséről. Megörökítette a Jeruzsálem felszabadításáért harcoló emigráns magyar zászlóalj küzdelmeit. Ismert személyiségekről és barátairól készített portréi (Ingrid Bergman, Hemingway, Picasso, Steinbeck, Matisse, Gary Cooper stb.) egyesítik a gondosan komponált, beállított képek és a spontán „elkapott” pillanatfelvételek sajátosságait.
1947-ben megalakította a Magnum fotóügynökséget, amelynek elnöke is lett. Alapító kollégái: barátja, Henri Cartier-Bresson, David Seymour, George Rodger és William Vandivert.
1954-ben a Life megbízásából Indokínában a francia gyarmati harcokat fényképezte. Aknára lépett és meghalt.

Díjak és elismerések:United States Medal of Freedom (1947), a francia Croix de Guerre pálmákkal (1954), George Polk Memorial Award, az Overseas Press Club of America, a Life magazin és az American Society of Magazine Photographers aranyérme (1955). Posztumusz Croix de Guerre kitüntetést kapott.
[Forrás: Wikipédia, Artportal]

RÓNAI DÉNES (Gyula, 1875-Budapest, 1964)

Fotóművész, a magyar fotóművészet egyik kiemelkedő jelentőségű alkotója
Asztalossegéd, majd pékinas volt, fényképezni egy vándorfényképésztől tanult. 1892-ben költözött Budapestre, és lovag Mertens Ede műtermében lett inas. 1893-1895 között Bécsben, Münchenben, Hamburgban tanult. 1899-ben Bécsben a Höhere Graphische Lehr- und Versuchsanstalt hallgatója, majd Párizsban Nadar és Fia műtermében dolgozik. Tagja a francia fotóriporterek szindikátusának, sporteseményeken fotózik; a Lumière fivéreknél kitanulja az operatőrséget. Egy szocialista gyűlésen való részvétele miatt kiutasítják Franciaországból.
Hazatérése után sorra nyitja meg műtermeit: 1899-ben Orosházán (Székely Aladárral), 1900-ben Mezőtúron, 1903-ban Egerben, 1909-ben Szolnokon, 1910-ben Budapesten. Budapesti műterme fiatal írók, művészek kedvelt találkozóhelyévé vált. Rippl-Rónai József, Márffy Ödön, Kádár Béla, Scheiber Hugó, később Mészáros László, Kmetty János, Pátzay Pál rendszeresen jártak hozzá.
1914-1918 között önkéntes, majd hadapród. Sebesülése után a kórházban bajtársairól készített portrékat; hadikiállításokat rendezett Lembergben és Budapesten.
1929-ben a Magyar Fotográfia főszerkesztője, 1934-1938 között szerkesztője.
1945-ben műtermét és benne értékes gyűjteményének, archívumának jelentős részét bomba semmisítette meg. A háború után újra műtermet nyitott Budapesten.
1957-ben a Budapesti Fényképészek Ipartestületének elnöke, majd díszelnöke.
1908-1940 között megrendezett kiállításokon 11 arany-, 25 ezüst-, és több mint 60 bronzérmet nyert.
[Forrás: Artportal]

SAMAI ANTÓNIA (Budapest, 1935-Montreal-Ottawa, 1964)

Fotóművész

SEIDNER ZOLTÁN (Eger, 1896-Budapest, 1960)

Fotóművész

Tizenhárom éves korában kezdett fényképezni, és képeit saját maga hívta elő. Később magántisztviselőként dolgozott, de állását az első világháború után elveszítette. 1920-ban inasnak állt be egy Nagymező utcai fényképészüzletbe, de csakhamar önállósította magát, és fotóriportokat próbált készíteni. A kor híres lapja, a Színházi Élet foglalkoztatta.
Egy megbízás alapján építészeti belső felvételeket készített, amelyek Kozma Lajos kezébe kerültek. Az építész azt ajánlotta, szakosodjon e területre, és dolgozzon a Tér és Forma című folyóiratnak.
Bár az 1930-as évek végén gyermekfényképezéssel is foglalkozott, szívós és kitartó munkával dokumentálta és számunkra is megörökítette az 1930-as évekbeli budapesti modernista épületeket.
1950-ben belépett a Magyar Fotó Állami Vállalathoz, majd annak átszervezése után az MTI Fotónál tevékenykedett tovább. Műszaki és reklámfotók mellett színes reklámfotókat is készített.
[Forrás: H A P]

SZÉKELY ALADÁR (Gyula, 1870-Budapest, 1940)

Fotóművész

Hivatásos fényképészektől sajátította el a szakmát. Tanult a Dunky Fivérek cégnél Kolozsvárott, azután Budapesten, az 1890-es években inaskodott Mertens Edénél, unokaöccsével, Rónai Dénessel együtt. Szülőföldjére visszatérve Gyulán, majd Orosházán vezetett műtermet. A századfordulón már budapesti fényképész volt; a VIII. kerületi Mária Terézia tér 1. szám alatt dolgozott.
1908-ban a József körút 62.-ben elsőként létesített utcára nyíló kirakatos műtermet. A Nyugat írógárdájának több tagjáról, valamint Rippl-Rónairól, Bartók Béláról és Eötvös Lorándról készített albumot, amelyhez Ady és Ignotus írt előszót, és amelyet 1916 januárjában Lyka Károlynak dedikált. Az Ady Endrét ábrázoló fényképsorozata önálló kiadványként, Móricz Zsigmond előszavával jelent meg.
Munkamódszerét a modell természetes tartásának érdekében a gyors beállítás jellemezte, bár ötödik emeleti műterme hagyományosan üvegtetős volt, ő fehér textillel bevont lámpákkal világított.
[Forrás: Artportal]

SZIKLAI DEZSŐ (Bécs, 1910-Budapest, 2002)

Fotográfus
Reáliskolai érettségi, kereskedelmi akadémia elvégzése után fényképész szakképzettséget szerzett. 1951-től a Magyar Fotó Állami Vállalat, majd az MTI fotóriportere, műtermi fotográfusa.
Számtalan reklámképet, műszaki felvételt, épületfotót és zsánerképet készített. Híres volt magas technikai tudásáról, ám mint minden írásában és interjújában hangsúlyozta, ezt csupán eszköznek tekintette a gondosan komponált és alaposan átgondolt művek megalkotásához. Több szakcikke jelent meg a FOTO folyóiratban.

VAJDA M. PÁL (1880 k.-Budapest, 1951 k.)

Fotóművész

VÁRKONYI LÁSZLÓ (Tiszavárkony, 1906-Montreal, 1975)

Fotográfus

Születésekor Ungár Lászlónak hívták. A fényképészszakmát Budapesten, Angelo műtermében tanulta, ahol később segédként is dolgozott. 1924 és 1931 között külföldön, filmgyári standfotósként, majd Bécsben műteremben, segédként fotografált.
1938-ban nyitotta meg önálló műtermét Budapesten, a Deák téren, Várkonyi stúdió néven. Emblémája egy várbástya lett, amelyet majd minden képére ráragasztott. Műtermében megfordultak a kor leghíresebb művészei.
A negyvenes években többször is behívták munkaszolgálatra. Szökése után a háború befejezéséig bujkált.
1945-ben újra megnyitott műtermét, amelyet 1949-ben államosítottak. Várkonyi a Magyar Fotó Állami Vállalat alkalmazottja lett, 1952-től pedig a Magyar Állami Operaház fotóműtermét vezette.
1956 decemberében elhagyta Magyarországot, és Kanadában telepedett le, ahol a Studio Varkonyi fotóműterem keretei között dolgozott.
[Forrás: MTI]

A FIATALOK
AKNAY CSABA (1976), DOBOS TAMÁS (1973), HAJDU ANDRÁS (1973), HAPÁK PÉTER (1973), KRASZNAI ZOLTÁN (1973), LÁBADY ISTVÁN (1969), NÁNÁSI PÁL (1973), SÁROSI ZOLTÁN (1966), TOMBOR ZOLTÁN (1973)

ŐKET ÉRDEMES SZEMÉLYESEN MEGKÉRDEZNI A MUNKÁSSÁGUKRÓL!

Econtest by Eox