Megnézhetjük magunkat...

figyelo.hu 2010. 03. 25.
Nem állítom, hogy a képek hozzák el a tavaszt, de már évek óta úgy alakul, hogy mire a Magyar Nemzeti Múzeum falaira felkerülnek az előző év legjobb sajtófotói, megjön a várva várt kikelet.

Így volt ez az idén is, amikor megnyílt a XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás. Valójában - korrektorunk heves tiltakozása ellenére - inkább kyállítást kellene írnom. Sőt, ha a jó ízlés nem tiltaná, leginkább Szandelszkyállítást. Feltűnő ugyanis, hogy az AP hírügynökség fotóriportere, a lapunkban is gyakran publikáló Szandelszky Béla kiváló fotói a tárlat szinte minden pontján, jó néhány kategóriában felbukkannak, a MÚOSZ Nagydíjával kitüntetett Roma gyász című sorozatától kezdve egészen a sport kategóriában második díjas Testszépítők című, bodybuildereket bemutató fotográfiákig. Képei segítségével bepillanthatunk a Krisna-völgybe vagy éppen - egy igen szokatlan nézőpontból - az afgán civilek hétköznapjaiba. Persze, van ezen a gazdag kiállításon sok minden más is. Azért szeretem igazán ezt a tárlatot, mert minden tavasszal egy kicsit felidézi, összefoglalja az előző évet. Újra eszünkbe juttatja, hogy mi minden történt tavaly. A képek nézegetése közben újra átéljük a sikereket és kudarcokat, örömöket és bánatokat, szépségeket és borzalmakat egyaránt. A másokét - és a sajátjainkat is. Ezek a képek, bár nem minket ábrázolnak, mégis rólunk (is) szólnak. Ráadásul az idén - nem tudom, hogy a kiállítás rendezői, Szalay Zoltán és segítője, Túry Gergely, vagy a véletlen alakították-e így egy kicsit színesebb, üdébb, a korábbiaknál kevésbé komor összképet mutatnak az elmúlt esztendőről.
XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás (kísérő kiállítása: A divat világa a fotográfiában - tegnap és ma) * Magyar Nemzeti Múzeum * Megtekinthető: május 2-ig 1. Szandelszky Béla: Roma gyász (részlet a sorozatból) 2. Kovács Tamás: Köszöntés 3. Fazekas István: Három cukorral 4. Korponai Tamás: Szolgálunk és segítünk 5. Ritzel Zoltán: Violinkulcs

Szerző: SZIGETI TAMÁS

Econtest by Eox