Lencsevégen - Szentpéteri L. József a manipuláció vádjáról

hetivalasz.hu 2010. 04. 15.

Az április 25-ig látogatható Magyar Sajtófotó kiállítás megnyitóján a legnagyobb - szimpátiatüntetésként ható - tapsot Szentpéteri L. József kapta. A természetfotós halászó jégmadarat ábrázoló felvételeit idehaza néhányan harcosan támadták, és manipulációt kiáltottak.

- Hogyan éli meg, hogy jégmadaras képsorozatával harmadik díjat nyert a Magyar Sajtófotó pályázaton, miközben e sorozat egy darabjával a World Press Photo első díját is besöpörte? - Először indultam a hazai pályázaton, mindenképpen sikerként értékelem a harmadik helyezést is, nem vetem össze a két eredményt.
Mindemellett a World Press Photo elsőségnek jobban örülök. Ezek a díjak rávilágítanak az utóbbi évek nemzetközi elismeréseire is, amelyekről eddig itthon nem esett szó.

- Hogyan készült a díjnyertes, jégmadaras kép, illetve a sorozat? - A gép a víz alatt, vízhatlan tokban volt elhelyezve, pár méterről sütöttem el rádió-távirányítással. Mindent előre be kellett állítanom, mert bár a közelben ültem, napközben - a madarak nyugalma érdekében - nem mehettem oda. A sorozat nagy részének készítésekor jómagam is lesben, vízben ültem, de a gép a kezem ügyében volt. Tízezer felvétel készült, de a résztémák kidolgozására általában pár száz képet szántam. Minden esetben én sütöttem el a gépet, nem használtam mozgásérzékelőt. A szerkesztésnél végül egy 35 darabból álló sorozatot raktam össze olyan alapon, ahogy a National Geographicnál válogatni szoktunk: minden kép kapcsolódik az előzőhöz, de tartalmában utal a következőre.

- A rossz nyelvek szerint akváriumban készült a fotó, sőt azzal is megvádolták már, hogy döglött állatokat használ modellként.
- Az internet névtelenségébe burkolózva vádaskodók ilyen módszereket tudnak csak elképzelni, eddig terjed a tudásuk. A jégmadaras sorozatom minden egyes képe vadon élő, szabadon mozgó madarakat ábrázol. Nem foglalkozom azokkal, akik a nevüket nem hajlandók a véleményük mellé tenni, vagy nem mernek ezzel elém állni. A vádakra eddig is szakmai eredményekkel válaszoltam, s nem kívánok ezen változtatni.
Szakmai titkokat pedig nem árulok el, hiszen a legolcsóbb trükk az, hogy megvádolunk valakit, aki védekezésképpen tálcán kínálja a siker receptjét. Hány fotós van Magyarországon, aki két World Press díjjal is büszkélkedhet? Tudtommal rajtam kívül csak Gárdi Balázsnak sikerült ezt a szintet megugrania, akinek már három díja is van. Természetfotós díjazott viszont biztosan nincs rajtam kívül. Pedig a World Press Photo Robert Capa óta létezik, és a zsűri olyanokból áll, akik a világ legjobb természetfotóit nap mint nap látják.

- Valószínűleg azért is hitetlenkednek sokan, mert a jégmadár körül már-már éterien tiszta a víz. - A National Geographic szerződéses fotósa vagyok 2005 óta, ami azt is jelenti: nem nyúlhatok bele a képbe tartalmilag. Igaz ez a World Pressre is. Ma már minden komoly megmérettetésen bekérik az eredeti, RAW formátumot, és ellenőrzik. Nyilvánvaló, hogy a kép egészét érintő változtatásokat, mint például kontraszt, amit hagyományos technikával, azaz sötétkamrában is befolyásolni lehet, azt a digitális fotókon is szabad, egészséges mértékben. Kizárják azt, aki ezeknek a feltételeknek nem felel meg. El kell különíteni a fotóriportot a művészeti fotográfiától, ahol az al kotó szabadjára engedett fantáziáján múlik a végeredmény. A fotóriport csak a megtörtént események objektív ábrázolása lehet. A természetfotózásnál sincs ez másképp. A víz tisztaságáról csak annyit, hogy a jégmadár úgynevezett jelzőfaj. Ott, ahol a faj stabilan jelen van, természetvédelmi szempontból jó az élőhely, jó minőségű a víz.

- Mennyi idő alatt készültek a felvételek? - Ahhoz, hogy a sorozat ilyen gyorsan, tehát két év alatt elkészüljön ilyen minőségben, kellett a 18 éves fotográfiai múlt és a tudományos képzettség is - biológusként ugyanis épp madarak viselkedésével foglalkoztam. A két évből az előkészületeket - a lesek felállítását, a szokások tanulmányozását - nem számítva a fotózás csak negyven-ötven napot vett igénybe elsősorban Somogyban, kisrészt a Duna-deltában. Ez a munka azzal kezdődött, hogy kint kellett lenni a terepen, sokszor vízben, melles csizmában, akár mínusz 14 fokban, hiszen már tél végén figyelni kell a jégmadarat, hogy hová fészkel. Fészkelőhelyeket én is alakítottam ki, ami meredek falak kiépítését jelenti a patakparton. Ez természetvédelmi szempontból is fontos, hiszen rengeteg a szabályozott folyóvizünk, a védett jégmadár fészekrakásához pedig szakadt partok kellenek.

- Miért pont a jégmadarat választotta témául? - Hazánk három legszínpompásabb madarának egyike, és rendkívül látványos, ahogy a vízből szerzi a táplálékát. A jégmadárra két éve, ennek a fotósorozatnak a kedvéért "álltam rá", addig csak elvétve fotóztam. Elsősorban veszélyeztetett fajokat fényképezek, és ha lehet, magyar vonatkozásúakat. A National Geographicban megjelent három cikkem mindegyikének volt magyar vonatkozása, sőt, közülük kettő: a tiszavirágról és a gyurgyalagról szóló szinte teljes egészében Magyarországon készült. Mivel régóta foglalkozom biológiával és természetvédelemmel, különösen rosszul érint, hogy egyesek természetkárosítással akarnak megvádolni. A tiszavirágokról írott cikkem, könyvem hatására például valaki azóta sétahajós turistautakat szervez tiszavirágzásra. Mi több, a tiszavirágos anyagom hatására jött először - s már valószínűleg utoljára - hazánkba filmet forgatni Sir David Attenborough. Azóta még nagyobb figyelem fordul a tiszavirág felé, melynek létét a folyószabályozás és a folyószennyezés is rendkívüli módon veszélyezteti. Zászlósfaj a tiszavirág is, akárcsak a jégmadár, amely, igaz, nincs akkora veszélyben, de csodaszép. Ha egy jóval veszélyeztetettebb, ám kevésbé tetszetős ízeltlábúval foglalkoznék ugyanazon az élőhelyen, valószínűleg jóval kevesebb ember figyelmét kelteném fel.

- Ez akkor misszió is? - Én vagyok az egyetlen magyar, aki a National Geographic angol és nemzetközi számaiban valaha is publikált. A lap cikkeit 40-45 millió ember olvassa világszerte, a World Press Photo kiállítást pedig szintén milliók látják. Ez a hatásfok rendkívüli módon inspiráló. Ezzel szemben, ha egy-egy tudományos cikkemet pár ezer ember elolvassa, már örülhetek.
Igaz, egy fotókiállítás nem kifejezetten a szakmai közönségnek szól, de ennyi emberből jóval nagyobb esélylyel lehet megfogni valakit, aki nemcsak szeretne tenni a természet védelméért, hanem tud is.

SZENTPÉTERI L. JÓZSEF

Biológus, természetfotós 1977-ben született Debrecenben.
- 2006-ban szerzett PhD fokozatot biológusként a Pécsi Tudományegyetemen.
- A Tátorján Természetvédelmi és Fajmegőrző Alapítvány kuratóriumának elnöke.
- A Cambridge-i Egyetem beválasztotta a XXI. század kétezer kiemelkedő értelmiségije közé.
- Fotós díjai: Focus on Your World - különdíj, 2000; World Press Photo - II. hely, 2002; Wildlife Photographer of the Year - két különdíj, 2004; Nature's Best - 3 különdíj, 2004, 2009; Pictures of the Year International - Award of Excellence, 2009; Magyar Sajtófotó - 3. díj, 2010; World Press Photo - 1. díj, 2010.
Képaláírás: Szentpéteri L. József a sajtófotó - kiállításon - alul ízelítő a tízezer felvételből. A Naturart az utolsó előtti képért támadta

Szerző: LÁSZLÓ DÓRA

Econtest by Eox