<
Óriásplakátok Budapesten
Info

Bajcsy Zsilinszki út, 2008. május Óriásplakátok Budapesten Az országban, mintegy huszonhatezer, Budapesten pedig körülbelül ötezer óriásplakát található - hivatalosan - ami azt jelenti, hogy több, mint háromszázezer négyzetméternyi felületetet használnak fel. Nagy hátrányuk azonban, hogy ezek a hirdetmények kevés információt képesek átadni, mindössze néhány szót, néhány képet, ugyanis nem vagyunk képesek többet befogadni az utcán közlkekedve. Ezzel szemben azonban egy óriásplakáton az emberek átlagosan 0,39 másodperc alatt ismerik fel a hirdetett terméket, 0,46 másodperc alatt pedig a márkát. Felmérések szerint a közlekedő 82%-a nézi meg ezeket a plakátokat, az összes hirdetési felület közül az óriásplakátoknak a legynagyobb az ún. " emlékezési értékei ", kétszeres a tévéhez, vagy rádióhoz viszonyítva. 2008

>

Kép leírása

Sorozat leírása

Ferenciek tere, 2008. május Óriásplakátok Budapesten Az országban, mintegy huszonhatezer, Budapesten pedig körülbelül ötezer óriásplakát található - hivatalosan - ami azt jelenti, hogy több, mint háromszázezer négyzetméternyi felületetet használnak fel. Nagy hátrányuk azonban, hogy ezek a hirdetmények kevés információt képesek átadni, mindössze néhány szót, néhány képet, ugyanis nem vagyunk képesek többet befogadni az utcán közlkekedve. Ezzel szemben azonban egy óriásplakáton az emberek átlagosan 0,39 másodperc alatt ismerik fel a hirdetett terméket, 0,46 másodperc alatt pedig a márkát. Felmérések szerint a közlekedő 82%-a nézi meg ezeket a plakátokat, az összes hirdetési felület közül az óriásplakátoknak a legynagyobb az ún. " emlékezési értékei ", kétszeres a tévéhez, vagy rádióhoz viszonyítva. 2008

Sorozat képei

Óriásplakátok Budapesten
Óriásplakátok Budapesten
Óriásplakátok Budapesten
Óriásplakátok Budapesten
Óriásplakátok Budapesten
Óriásplakátok Budapesten
Óriásplakátok Budapesten
Óriásplakátok Budapesten

Hozzászólások

Econtest by Eox