Budapest után Debrecenben lesz látható a Magyar Sajtófotó Kiállítás

Roham volt a zárás előtt

Jelentős érdeklődéssel zárult a XXIX. Magyar Sajtófotó Kiállítás és kísérő kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeumban. A több mint 16 ezer látogató közül az utolsó héten közel 4 ezren nézték meg a tárlatot. A rendezők számára külön öröm, hogy az elmúlt évekhez képest jelentős nőtt a fiatal látogatók és a diákcsoportok száma.

Ugyancsak jó hír és a közönség aktivitását mutatja, hogy az előzetes becslések alapján háromezren adták le szavazatukat az általuk legjobbnak ítélt képre, képsorozatra.
A közönségszavazás a sajtófotó kiállítás országos körútján - többek között Debrecenben, Miskolcon - is folytatódik. Eredményhirdetés: 2012-ben, a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján lesz.

A hagyományokat folytatva, Budapest után Debrecenben, a Kölcsey Művelődési Központban lesz látható a XXIX. Magyar Sajtófotó Kiállítás és a Magyar fotográfusok a világ élvonalában című kísérő kiállítás.
A megnyitón, május 16-án 16.30-kor köszöntőt mond Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és dr. Cs.Tóth János,a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője. A tárlatot Tóth Károly,a MÚOSZ alelnöke nyitja meg. Közreműködik a Sonus Ütőegyüttes.

Május 18-án 17.30-kor Kurucz Árpád,a Népszabadság fotóriportere, a Sajtófotó Pályázat 2010 többszörösen díjazott alkotója lesz a kiállítás vendége. A beszélgetést Máthé András fotóművész, a Debreceni Fotóklub elnöke vezeti.

A magyar fotográfusok legrangosabb hazai seregszemléje június 4-ig tekinthető meg Debrecenben.

Econtest by Eox