Megnyílt a XXIX. Magyar Sajtófotó Kiállítás - Magyar fotográfusok a világ élvonalában kísérő kiállítás

Csányi Vilmos megnyitó beszéde

Képek az elmében

Az állatok különös lények. Látnak. Elképesztő dolgokat. Zöld erdőt vagy kèk eget, de lehet, hogy a fény polarizációs síkjait is èrzèkelik és akkor a felhős égen is látják a napot, mint a méhek. A színes állatokról tudjuk, hogy látják a színeket, a testükön fellelhető színek életfunkciókat hordoznak.

A paradicsommadár hímjeinek színes toll őrülete tündöklő valóság a nőstényeknek, ennek alapján választják párjukat, más fajok egy-egy színes foltban vetélytársat látnak, elkergetni való ellenfelet, nem látják a részleteket csak az élethez nélkülözhetetlen kulcsokat. Megint mások elmosódó foltokat észlelnek és csak akkor lesz éles a kép, ha az mozog, ha menekülni kell vagy éppen a nézőt üldözik. Közelebbi rokonaink, a majmok a színlátás szakértői. A finom zöld árnyalatok vagy a pirosba forduló rózsaszín határozhatja meg, hogy érdemes-e valamit megkóstolni, érett-e a gyümölcs vagy még pár napig savanyú. A fekete-szürke árnyalatok is fontosak, mert sötét barázdák között bújhat valami csemege, amit érdemes kipiszkálni.
Az emberi szem a világ legcsodálatosabb kamerája, a technika még a közelében se jár hasonlónak. Távolra is jól látunk és egy hangya mosakodását is szemlélhetjük érdeklődve. Milliónyi színárnyalatot vagyunk képesek megkülönböztetni. Megtanuljuk a színek jelentőségét a mindennapi életben, mint annyi más faj, de számunkra a képek az igazán fontosak. A kép nemcsak szín és forma, részlet és látószög, a kép számunkra: gondolat. A legfontosabb gondolataink mindig másokkal, társainkkal kapcsolatosak. Az állati testen is lehetnek fontos jelek, fenyegetés, üdvözlés, félelem, ritkán többféle mint egy tucat. Az emberi arc egyedül két-háromszáz különböző jelet képes adni, kezünkkel teljes értékű nyelvet tudunk beszélni. Az emberi arcon történet olvasható, sors, élethelyzet, keserű múlt vagy felemelő jelen. Az emberi agy nemcsak nézi a színeket és formákat, hanem a nézett képben látja a gondolatot. Több millió éves fejlődés hozta létre és finomította a gondolatlátás képességét. Enélkül nem lenne közösség, nem lenne társadalom, nem lenne emberi élet. A képet nemcsak meglátjuk, hanem igyekszünk létre is hozni, konstrukcióval élő faj vagyunk. Őseink képei egyik-másik barlang falán még ma is láthatóak. Látható gondolatok, környezetről, szokásokról, emberről, vallásról, istenről.
Mindannyian gondolatok özönében élünk és mindannyian szeretnénk ezeket a gondolatokat képekben kifejezni, a rajz, a festmény erre szolgál és csak a technika korlátoz a kifejezésben, az írás is nagyszerű gondolati kép, fantasztikus világokat hozunk vele létre: irodalmat, matematikát, tudományt. Technológiáink versenyt futnak, hogy gondolatainkat idekint is felépítsük. A fotográfia a képek konstrukciójának különleges eszköze. De ne tévesszen meg senkit az, hogy csak egy gombot kell megnyomni és látvány keletkezik. Az ilyen technikai látvány még nem kép, még nem gondolat. A gondolat valamit közöl, valami elgondolhatót, megérezhetőt, megérthetőt. Az értelmetlen látvány lehet színes, gazdag textúrájú és mégis üres, gondolat nélküli. A fotográfust az különbözteti meg a gombokat nyomogató majmoktól, hogy ő képeket lát és azokat rögzíti.
A sajtófotó a váratlanul felbukkanó gondolat rögzítésének művészete, sok millió féle, sok ember nézte látványból a fotográfus kiemel néhány gondolatot. A vörösiszap tragédiáját nem az a néhány rövid videó mondja el, amit a televíziók naponta ismételten levetítettek, (még annyi fáradságot sem vettek, hogy válogassanak a szörnyűségekből), hanem azok a gondolatok, amelyeket itt ezen a kiállításon is láthatunk. Az állatot magához ölelve mentő ember vagy a hullámzó vörös lében álló csillogó fehér ágyak képe történet, tragikus gondolat, és ezt csak így lehetett elmondani, csak így lehet megèrteni.
Köszönjük a fotográfusnak!

Econtest by Eox