2014 novemberében a Vakok Állami Intézetében töltöttem két napot. A célom az volt, hogy egy kényes, szinte szőnyeg alá söpört témát elővegyek, megmutassak és közelebb hozzak a látó emberekhez. A témám középpontjában a vak gyerekek (szellemileg épek és sérültek egyaránt) az iskolában töltött idő elkapott pillanatait örökítettem meg. A gyermeki viselkedés és attitűdök, arckifejezések, mozdulatok játszanak főszerepet a képeken- szeretném megmutatni, hogy a vak gyermekek és tinik -attól még, hogy egy érzékszervük nem működik- pontosan ugyanolyanok legbelül mint a látó társaik.

Ráhel a vak kislány szinte mindig mosolygós, jókedvű, igazi kis hölgy.

A Vakok Állami Intézetében -házi ping-pong verseny közben- készült az alábbi sorozat. A különböző tagozatra járó gyerekek együtt drukkolhattak a versenyzőknek. Ezen a képen két, eddig egymás számára ismeretlen kislány első találkozásának lehetünk szemtanúi. Az érintés a nem látó embereknél teljesen természetes, hiszen a tapintásukkal is igyekeznek pótolni a látásukat- pont mit itt. Érdemes megfigyelni a szemben ülő kislány szégyenlős mimikáját, testtartását is.